Amikor Balázs 17-ről 18 órára emelte a T100 szintidejét, akkor láttam lehetőséget a Mátra 115-re. A 18 órához már nem kell készülnöm, az így felszabadult időt fordíthatom a Mátra 115-re. A Kinizsi 100-at szintén nem akartam kihagyni, ezzel alaposan megnehezítettem a dolgom. A K100 „lassú zsírégető” tempója után 1 hétig éhes voltam és zabáltam, ezért 2 kg-ot felszedtem. Látszólag kicsi a különbség a 19 és a 21 kg között, de a hegyet nem lehet becsapni. A hegy minden dekáért büntet. A T100 futó, a K100 bulizó menete után itt időterv nélküli, de nehéz „gyalogos” teljesítésre számítottam.

Reggel 6.00- kor rajtolok. Kisebb csoporttal számomra erős tempóban kezdünk. Jaat mester ismeri az utat, Jagusig nem engedem látótávolságon kívülre. Innen hangyányit visszaveszek az iramból. Vajonmerre még az elején megállt technikai szünetre, a Kékestető utáni sárga ereszkedésig nem szabadna utolérnie. Ez sikerül, kérdés milyen árat kell fizetnem érte? Mátra-nyereg után a piroson ér utol a szigethalmi különítmény. Ők biztos ismerik az utat. Kockáztatok, Parádsasvárig velük megyek. Galyatetőn ér utol Vajonmerre. Együtt indulunk a bónusz körre. Galyaváron nem bírom az iramot, de a Gertrúdnál utolérem. Innen egy fővel bővülünk. Csanyával Mátraháza előtt találkozunk. A parkolóban valódi barbikat beszélek rá az autógramm kérésre. Csanya mester nem akar + métereket megtenni, így az aktus elmarad. Lajosházáig simán ereszkedünk. Itt Vajonmerre azonnal indul, futni kell, hogy utolérjük. A tempó számomra kritikus, ezért elbúcsúzom tőlük. A „térkép” (Vajonmerre helyismerete) megér-e egy megborulást? Régóta a határ közelében teljesítek, és nem tudom melyik oldalán. Elkezdem a „gumizást.” Meredek emelkedőn-lejtőn leszakadok, enyhébb emelkedőn- lejtőn visszaküzdöm magam. Mátraszentimrére végül együtt érkezünk. Nem akarom elveszteni a „térképet.” Már nem a távot, az időt számolom mennyit kell kibírni sötétedésig. Akkor csökken majd az iram. Szorospatakig filmszakadás, két cipősarkat látok, melyről hol leszakadok, hol felérek. A ponton 2 perc segítséget kérek, leragasztatom a hátam, kidörzsölte a zsák. Ágasvár is eljön, először a csúcsot vesszük be. Visszafele nem megyek be rögtön a turistaházba, alvázmosást végzek. Mindenemet szétmart az izzadság, a sós lé, krémezni ritkán volt időm, viszont megmaradt a „térkép.” Öten indulunk tovább, már sötétben. A tempó megfelelő, végre nézelődhetek. A hidegkúti túristaház fele a domb felett gyönyörű a hold. Megvilágítja a felhőket, a domboldalt, felejthetetlen. Többet nézem, mint a lábam előtt az utat. Hidegkúti turistaházban hosszabb pihenőt tartunk, emiatt kiesünk a ritmusból. A Múzsla megviseli Vajonmerrét, ketten is lemaradunk hozzá. A tetőről lefele észreveszem, hogy nincs meg a kulacsom. Visszafordulok, a ponton sincs. Lefele lassan haladva átfésülöm a terepet, és megtalálom. Zúzás a többiek után. Meglepően hamar érem be őket. Ketten is kísérik Vajonmerrét. Ez fölösleges, elküldöm a két srácot. Mindegyikünk párban lesz, vétek együtt maradnunk. Ők is segítenének, erőszakkal kell őket továbbzavarnom. A Koncsúron generálozzuk Vajonmerre lábait. Leukoplaszthegyek és zoknicsere. Újból elfogadható ahogy fogyassza a kilométereket. A Havas viszont szabályosan kivégzi. Leülne pihenni, engem meg tovább küld. A pontig nem fogom egyedül hagyni, ezért rám való tekintettel nem ül le. Nem simán fáradt, hanem fiziológilag /?/ sincs rendben. Mintha napszúrást kapott volna, néha meg-meg szédül. Fent elbúcsúzok tőle, értelmetlen lenne vele tartani. Az alváz szétmaródott, de a motor még bírja.

3-4 óra alatt célba érhetek, ennek megfelelően állat módon zúzok lefele. Hoppá eltévedtem, nincsenek jelek, itinert is kéne olvasni. Előveszem, persze nem tértem le balra. Irány vissza. Jönnek sorba az elágazások, még sincs meg a jel. Melyik úton kell visszamenni? Ez gáz, nem találom a visszautat. Sebaj, akkor irány a tető. Ha csak felfelé megyek visszajutok a pontra, és kezdem elölről. Egy hang kiabál vissza a rossz irányból. Utolérem, hát Vajonmerre. Továbbküld, Ő most sötét ló. Nagyon figyelek a jelekre, de így széttördelem az iramot. Ez nehezebb mint végig zúzni. Beérek Fajzatpusztára. Indulás előtt visszanézek az útra, közeleg Vajonmerre. Ez feltámadt! Még nem 100%, hogy kicsúszik az időből. Megvárom, ameddig esélyes vele tartok. A Kávára is felér, kezdek reménykedni. Ha Ő halad elöl, gyorsabb tempót megy, ezért ritkán vezetek, olyankor is megpróbálok elszakadni tőle. Egyedül jobban halad. Tót-hegyesen elhagy Joeyline. Ha Ő beér, neked is be kell érni! Mindent megpróbálok, hogy erőt öntsek belé. Űzöm, hajtom, továbbzavarom a pontokon, kiabálok, bíztatom, mindegy csak sikerüljön. Csak az utolsó métereken hagyom kiengedni. 29 óra 50 perckor lépünk be a kapun. Alig hiszem el. Sokszor küzdöttünk együtt, láttam pár feltámadását, de a Havason nem hittem benne. Ezek szerint vannak még csodák. Újabb jó hír, hogy megy autó Kisnánára, elvisznek engem is. A hosszabb autóút után érzem, engem is megviselt a túra. Nehezen megy a mozgás, de ez már a boldog fáradtság.

A rendezés 4 9-es. Hibát az találhat benne aki kötözködni akar. Semmit nem emelnék ki, minden szuper volt.

Minden indulónak, de a csajszi teljesítőknek külön hatalmas gratula.

A túra nehézsége fekszik nekem. Annyira brutál, hogy az én lassú tempómmal is lehetne „villantani” „eredményt” elérni. Máris hesegetem el az eretnek gondolatokat egy szép idő elérésétől. Azon vettem észre magam, hogy számolok, ha leadnék 15 kilót /maradna rajtam még 6/ rákészülnék, akkor futóként teljesítve mennyire jönne ki. /Amikor a maratonomra készültem +8 kg-ig lementem./ Medvegyú, Te és a csapatod a bűnös! Teljesen összezavartatok, miként várjam így a jövő évet. Nem! Nem szabad! Más terveim vannak! Be is fejezem, mielőtt elhamarkodott kijelentést tennék.

Köszönöm a túrát, óriási élmény volt.