Rácz-Szabó Györgyi írása

GONDOLATOK A MÁTRA 115 ELŐTT, KÖZBEN ÉS A MÁTRA 124 UTÁN

2009.06.07.

„A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.”

Boldog vagyok!

Mert megcsináltam!

Múló állapot, de emlékezetes!

Szerintem minden túrázónak vannak tervei, célkitűzései, álmai! Idén nekem a cél ez volt! Hogy elmondhassam, megcsináltam a Mátra 115-öt, ami 124,04 kilométer lett, 6374 méter szintemelkedéssel és szerintem ez a kulcsszó ebben a túrában! Ez az oka, hogy nem jöttek, csak 84-en a nagy távra! És nem azért 124 kilométer, mert eltévedtem, hanem mert a pontos mérések ezt igazolták! Készültem rá, a szó szoros értelmében, napok nem teltek el úgy, hogy ne erre gondoljak. Készülés az erdőben, az irodában, a buszon, otthon. Nagyon vártam ezt a két napot! Június 6-7!

Nem tudom visszaidézni minden szakaszon előtört érzéseket, hol mit éreztem, mi járt az eszemben menet közben, de vannak bizonyos helyek, helyzetek, amelyekre pontosan fogok emlékezni!

Pontosan fogok emlékezni a pontőrökre, akik bámultak ránk, némelyek hullafáradtan és próbálták bennünk tartani a lelket és erőt, hogy mindjárt vége, meg tudjátok csinálni! Kitartást kívántunk minden pontőrnek, mert esőben, szélviharban, éjszaka, nappal vártak minket, etettek-itattak minket, jó szóval fogadtak.

Pontosan fogok emlékezni bizonyos jelzésekre, a piros háromszögre, a kék háromszögre, a zöld háromszögre többször is, a sárga keresztre, amiknek nem láttuk a végét! Helyeket nem is mondok hozzá, mind egy csúcs, aminek a tetején lerogytunk és pár perc után már a következő csúcson gondolkodtunk, hogy már csak a Muzsla, Havas, Tóth-hegyes, Világos… és ezek előtt a többi, amiket szinte el is felejtettünk, mire ezekhez értünk.

Pontosan fogok emlékezni a repkedő szarvasbogár hímekre, a kis helikopterekre az erdőben, amiket csodálva bámultunk és amelyek elfelejtették az előttünk elterülő Mátrát.

Pontosan fogok emlékezni a meleg szélre, ami Ágasvárra szinte feltolt és szinte lelökött, amire most csak a hatodik elemként gondolok. Meleg volt és simogató, erős volt és gyengéd, ragaszkodó és taszító.

Pontosan fogok emlékezni a zöld olívabogyó ízére a számban a Diós-patak mellett, ahol ránk virradt. A gyomrom összeszűkült, de valamit le kell tolni. Ne gondoljátok, hogy rossz! Még nem vonszolom magam, kitikkadva, kiégve! Mosolygunk, mint minden ponton, mert magunkon nevetni jó, mint ahogy gyalogolni is! Pontosan fogok emlékezni az őszibarack befőtt levére, Fajzatpusztán, amit a dobozból ittam ki, mert mire a pontőr észbe kapott, hogy pohárral kínáljon, már késő volt!

Pontosan fogok emlékezni a tapsra, a tekintetekre, amit a célba érkezéskor kaptam, egy pár másodperces elismerés, amit talán minden kézzel fogható díjtól ezerszer jobban emlékezetembe véstem. És pontosan fogok emlékezni Ádám utolsó métereire.

Pénteken, a túra napja előtt megkérdezték a kollégáim, most milyen túrára megyek? Azt mondtam nekik, majd hétfőn megmondom. Mikor hétfőn megmondtam, az egyik srác csak ennyit mondott: „Akkor Te már el tudnál gyalogolni Pestre!” Én erre csak azt tudtam mondani: „Igen, el tudnék gyalogolni”. És közben mosolyogtam.

És még mit érzek? Hogy ez nem egy 29 óra 01 perces szenvedés volt! Hogy jövőre is megyek! Hogy jó volt itt lenni, jó volt küzdeni az erőkkel, jó volt meghódítani a Mátrát, Ádámmal, Mátéval és Petivel! Jó volt, hogy tudtunk a végén is mosolyogni, örülni, követ választani és egymásnak és a szervezőknek gratulálni.

„Ha az út amelyen jársz, állandóan fájdalmat okoz neked, akkor az nem a Te utad”

Ez az út nem fájt, ez volt az én utam, amire nagyon vártam!

Rácz-Szabó Györgyi

Kékes TE

http://www.tulelesrejatszunk.hu/home/egyeb-turak/matra1152009

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük